Kicsik vagyunk mi a Dunához?vsBaja a vizek városa?

A honlap célja a bajai horgászok bevonása e nemes sport régi megbecsülésének visszaszerzésébe, az egyesületi élet felpezsdítése, a visszaesés okainak feltárása, elhanyagolt vizek /pl. a Duna!! / horgászkezelésbe vétele.

 

 

 Folytassuk tiszta lappal!

Újabb érdekes  közgyűlés a BSHE-ben

 Ötvenegynéhány érdeklődő "részvéte" mellett rendezte meg ápr. 10-én egyesületünk a megismételt tisztújító közgyűlését, kibérelve a város színháztermét. A lelkesedést, az érdeklődést jól mutatja a mintegy 5 (!) %-os részvételi arány. Biztos, ami biztos: "az elnök személyét nem érintő" volt a rendezvény, hiszen ő érinthetetlen.

 Két feladata lett volna az összegyűlt mintegy 58 horgásznak: az egyik a még útban levő vezetőségi tagok eltávolítása, ami részsikert hozott: az elnök úr szívhezszóló, jórészt hazugságokon alapuló kampánybeszéde ellenére (megtámogatva 1-2 hűséges elkötelezett, illetve rabsic egyetértésével), a legösszeférhetetlenebb vezetőségi tag, vagyis személyem, kétszeri megszámolás után is a vezetőség tagja maradt, mert "ez a demokrácia". A többi négy ellenzéki vezetőségi tag csont nélkül repült:                                                                                              

Ferencz László: még túl fiatal /de már sokat látott/                                 dr. Halász Edit: már túl "öreg" /még többet tapasztalt/                           Szarka László: inkább legyen fegyelmi bizottsági tag /jók a fogaid.../    Kubatov János: mivel elnökhelyettesként indult, "vezetőségi tagnak senki sem jelölte".

 A közgyűlés másik feladata a "kiugrott" gazdasági vezető, Vancsik Géza pótlása volt, ami könnyedén sikerült, egy jelölt lévén. Na, kinek a jelöltje? Megint csak a vezetőség kikerülésével. Pénzügyek, telepítés, minden egy kézben van, csak besegít egy család. Most már szabad a kéz, szabad a vásár.

 Azért még hátramaradt egy feladat az újabb első vezetőségi ülésre: harmadszor is újraszámoltak, és kiderült, hogy a 28 az 23. Mi meg "rosszul emlékszünk". Ezen már nem is lehet csodálkozni. Aki többször szembehazudik másokat, az az okirathamisítástól sem riad vissza.         Ezzel kapcsolatos beadványomra a fegyelmi bizottság elnöke ápr. 16 óta nem válaszolt. Gondolom, nem önszántából. Ha valamivel nem foglalkozunk, akkor az nincs is. Mint a strucc meg a homok.

Most az elégedetlenkedők hallgatnak, megvolt az osztogatás, de a játszma még nem ért véget. Addig is lehet dőzsölni.

                   Divide et impera!

 Hajrá, dunai horgászok! 

 Hajrá, Kurkó, Warali                      Gyulánszki István     

                                                                  tag

                   Ha van véleményed:  gyulus6@freemail.hu                             

                                                                       

 

2011.5.24-28._019.jpg

2011.5.2.-5.3._001.jpg

 2011.6.23-24._021.jpg

 2011.6.28-29._010.jpg

  A fenti négy kép halai NEM a Kurkóban, Waraliban, Viktóriában, Kék- tóban stb. laktak... Hanem ott, amely vízhez az ukáz szerint semmi közünk. Jó reggelt, bajai horgászok!

  Augusztus végén járunk, a következő esemény:

  Szeptember 7.    8.30: Várszegi- Walter becsületsértési per, 3. forduló. További tanúkkal. Érik a narancs...

 

 Hajrá, bajai sporthorgászok!

 

   

 

 2009.8.1-5._003.jpg

 

Boldog új évet minden becsületes horgásznak!

 

 

wobbleravato-2011_001.jpg

 

Az első ügyészi meghallgatás megtörtént. A fejleményekről hamarosan!

 

 "Minden nemzetnek olyan kormánya van, minőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen."    /Gróf Széchenyi István/

 

 

 hangulat.jpg

 

 

 Közgyűlés- 2012

 Mivel az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, január utolsó vasárnapján összejött egyesületünk mintegy 6-7 %-a meghallgatni az egyszemélyi vezetés "évértékelőjét". Közvetlenül előtte kézhezkaptuk a költségvetésünk tavalyi és idei fő számadatait tartalmazó lapokat, melyeken a számok igencsak keresgélik a helyiértéküket. (Bizonyára szakember készítette őket.) Így nem is várható el, hogy bárki áttanulmányozhassa, és netán kérdéseket tegyen fel, ha figyelni is szerette volna a beszámolókat.

 Palik Vera felhívta a közgyűlés figyelmét a civil törvény aktuális változásaira, a szokásos "nem is tagunk" bekiabálást és a szokásos elnöki kézlegyintést kiváltva. Ezután titkárunk felolvasta a vezető beszámolóját, diszkréten elhallgatva az újabb kirúgást. Ezúttal a dédelgetett halőr repült, nyilván lanyhultak nyelvcsapásai. Természetes, hogy a vezetőséget kihagyva született ez a döntés is. Meg az utód kijelölése is.

 A fegyelmi bizottság izgalmas beszámolója következett, mely szóról szóra egyezett a tavalyival. Akkor sem volt egyetlen tárgyalásuk sem. Ehhez nem kell kommentár. A felügyelő bizottság elnöke "más, fontos közfeladat miatt" nem vett részt az ülésen. Helyette egyik tagjuk mondta el, hogy most már komolyabban kellene venni, hogy három éve nincs szociális blokkunk, és új kamrasorunk, elmaradt szerződéskötés miatt. Nem beszélt például a tavalyi alapszabálysértésről az önkényes tagdíjcsökkentés tárgyában.

 Ezután néhány szemelvényt hallhattunk a 22 milliós költségvetésünk érdekességeiből, például megtudtuk, hogy az elnöki fizetésnek csak a járuléka 550 ezer Ft. A halőrzés meg 750 ezer. Még a tiszteletjegyeinknek is van 100 ezer Ft költsége. Amiért persze "mi" is kapunk  ellenszolgáltatást, amivel az elnök befog néhány szájat.

 Az egyebekben néhány bátortalan javaslat, kérdés hangzott el, amiből kiderült, hogy kutyaugatás (és birkabégetés) nem hallik az égig. Felmerült a Kék-tavi, vödrös helyfoglalás megszöntetése. Ez az asztal alá lett söpörve és vicc kategóriába sorolva azzal, hogy "miért ártsunk vele 1-2 horgásztársunknak"? Az csak véletlen, hogy pont ők ülnek a színpadon. Nyomorúságos.

 Laikusként csak néhány észrevétel a költségvetéshez: 

     2009: 2,8 mill. munkabér + 1,35 m benzin (osztogatható)      ingyengondnokkal együtt 3 telepőr         össz. 4,15 mill.

     2010: 5,1 mill.  +1,08                       össz. 6,18 mill.                   titkár-gondnok + 3 telepőr

      2011:  6,8 mill.   +0,23 (jogszabályváltozás, az osztogatás vége)    előző + fizetett elnök

  A halasításra fordított pénz (stagnáló 7 millió) 2009-ben 3,2 millióval volt több a fentiek összegénél. 2010-ben 1 millióval, 2011-ben 0.5 millióval. És 2012-ben?? És örüljünk annak, hogy tavaly óta két "tiszta" kéz intézi a haltelepítésünket, így tavaly is csak 100 ezer volt annak a költsége. És bízzunk benne, hogy az idén nem látnak a horgászok harcsákat az elnök autójának a csomagtartójában.

  Tíz órára már el is végeztük az "ország dolgait" ki-ki mehetett a dolgára. A horgászok fásultan, a vezetőség néhány jelen lévő tagja farkát behúzva, az elnök pedig megnyugodva, hogy még egy évig hasznot húz az egyesületből. Még nem sejti, hogy szerencsénkre mennyire téved.

                Horgászüdvözlettel: Gyulánszki István  gyulus6@freemail.hu

 

  Következik: Kérdések a BShE vezetéséhez

 1/ Ki, miért és milyen szempontok szerint szelektálja a meghívókat a vezetőségi ülésekre (Szarka L.), közgyűlésre (Kubatov J.)?

 2/ A vezetőség beszámolóját mely vezetőségi tagok készítették?

 3/ Nem kínos utólag meghamisítani a közgyűlés jegyzőkönyvét, a felszólamlást negligálni?

 4/ Miért nem publikus a közgyűlés jegyzőkönyve? Ki elől van takargatnivalónk?

 5/ Beadványainkra (Huszár M., Gyulánszki I.) miért nem kaptunk választ a bizottsági elnököktől?

 6/ Az alapszabály miért nem nyilvános, vagy legalább elérhető minden tag számára?

 7/ Mikor szavazta meg a közgyűlés a tagdíjcsökkentést a dunai horgászokra vonatkozóan?

 8/ Miért fél év után kommunikálták a kivételt?

 9/ Miért kellett beerőltetni a vezetőségbe olyant, aki tavaly azután nem vett részt az üléseken? Hány hiányzásnak van következménye?

10/ Hogyan lehet, hogy a tavalyi jelölőgyűlésen a gazdasági vezető poszt megszűnésére vonatkozó szavazáskor 203, míg korábban, az elnöki fizetés megszavazásakor 160 volt a szavazók összlétszáma?

11/ Miért nincs leltár évek óta az egyesületben?

12/ Név szerint ki(k) a bajai Duna-szakasz kezelője(i)?

13/ Miért nem volt publikus a vezetőség, elnökhelyettes számára a felügyelő bizottság tavalyi jelentése? ("Azt felejtsétek el!")

14/ A jelölő bizottság vezetője kap-e, és mennyi jutalékot az eladott területi engedélyeink után?

15/ Név szerint kik kaptak az elnöktől az egyesület részére juttatott ingyenes területi jegyekből? (Duna, Szeremlei stb.)

16/ Hová kerültek a harcsák a csomagtartóból? (Horgásztóba nyilván nem.) 

17/ Nem zavarja a vezért, hogy egyre több vezetőségi tag "már csak a tagdíjat fizetem be" állásponton van elkeseredésében? Az idősebbeknek mégiscsak itt lennének a gyökerei!

 18/ Tudni szeretnénk, hogy mit takar az évek óta pajzsként használt "Mi itt vagyunk Baján" szlogen, ami a mostani közgyűlésen is elhangzott? Az országos átlag tízszeresét halfogyasztásban, vagy a hallopásban? Ami ellen reménytelen fellépni?

 2012.2.7-8._023.jpg

 

 Reméljük, elvonulnak a felhők...

 

2011.7.22-24._28.jpg

 

2012.ápr. 11.

Kivártuk, de megszületett!

vezeto_ugyeszi_tajekoztatas.jpg

 

 Ahova nyúltak...  (folyt. köv.)

 

Örülök, hogy figyeltek!

 

vezeto_ugyeszi_tajekoztatas_2.jpg

 Innen már könnyebb lesz!

 

vezeto_ugyeszi_tajekoztatas_3.jpg

 Köszönjük, vezetőség!!

 

bajahal.jpg

 

  Ehhez képest: pontyívás idején: 36 db Várnagy Zsolt feliratú varsa a Hágliban. Egy kishalász, és egyik telepgondnokunk kezelésében. Vajon a fiatal vizirendőrök jelentése meddig jut el?

 Kádár-tanyai rabsicunk a varsái mellé teszi a leshálóját is, szintén pontyíváskor, mert tudja, hogy a kutyát nem érdekli.

 Legújabb: elnökünk egyik utolsó társadalmi halőre kiszed a Sugóból 9 db leshálót /Mert az a fontos!/. Két nap múlva a csónakját motorostól ellopják. Az egyesület kamerával védett dokkjáról!! De nincs "hozzáértő", aki visszakeresné a felvételt. Vagy épp rossz volt a kamera? Nemsokára megkerül a csónakja. Meg egy levél a szomszédjából, hogy a hálók ellenében visszakapja a motorját. Meddig tűrjük, hogy bűnözők uralják a BShE-t, élükön egy megélhetési elnökkel?

 Szégyellheti magát mindenki, aki hagyta, hogy Baján rabsicuralom lehessen. A korrupt vezetőség (az okosak kiléptek, mert talán éreznek valamit- persze, nincs ideje a munkájától évi 5X2 órát ülésezni), a vízi és egyéb rendőrség aktív, és nyugdíjas tagjai, de főleg vezérünk és közvetlen mamelukjai.

 De a Waralin már fogható az afrikai! Hajrá!

 Még meddig vagyunk birkák, bajai horgászok?????

 

 További adalékok Várnagy Zsolt, a Bajahal kft ügyvezetője leveléhez:

Szept. 2-án, vasárnap este 11-től villanyozás a Futrinkától a kövezés végéig, plusz egy kőhányás.

Szept. 6-án egy csónaknyi lesháló a Kádárban: Kovács Attila "kishalász", Báta.

 2012.9.2-7._047.jpg

2012.9.2-7._048.jpg

 

 Szept.7-én du. 3 körül eresztőhálózás a Dunán: Gagyi Tibor, "kishalász", Báta.

2012.9.2-7._090.jpg

2012.9.2-7._091.jpg

 

  Szept. 14-én du. 5 körül ismét "kutyázás", kell a hal szombatra.

2012.9.10-15._099.jpg

 

  Közben a horgász egyesületben lopkodni kezdtek a csónakokból, mert rájöttek, hogy az őrzésre sincs pénz. Az egyesület, aki egy ember, mossa kezeit, felelősséget nem vállal. Így is lehet? A csörlővilágítás többet rossz, mint jó.  Őszi telepítés 3(!) alkalommal lesz. Már csak 8 mázsák. Tényleg fontosabb az elnök fizetése? Adócsalók, rabsicok az egyesület élén (akinek inge, vegye magára!)? 2-3 gumigerincű, és néhány nemtörődöm vezetőségi tag támogatásával? Meg a feléjük sem néző, de azért vezetőkkel? Meg az előrelátóval, aki kilépett, mert nincs egy évben ötször két órája a tagok képviseletére? Csak a garázsépítés a fontos? Mit lehet megvenni kétmillióért??? Ébresztő, bajaiak, amíg a maradékot is el nem lopják alólatok!

 Még mindig várom a tenni akarók jelentkezését!

 Kéktavisták, waralisták, "bajai horgászok" kíméljenek!

 

Na még egy adalék a Bajahal Kft leveléhez, november 15-én délután fél ötkor megint eresztőhálózás. Bátai "kishalász".

 

2012.11.14-16._028.jpg

 

Lépjünk tovább!

"Érdemtelen a tisztségre az, aki jogerős bírói ítélettel megállapított bűncselekményt követ el, vagy olyan jó erkölcsbe ütköző magatartást tanúsít, amely a közmegítélés szerint ilyen tisztség betöltésével összeférhetetlen." /Alapszabály 12.§/2./

 Egyesületünk elnökének évtizedekig "prosperáló" műhelye az akkor még APEH közreműködésével megszűnt. Mivel a vezetőség akkori tagjainak a szankció mértékéről kétfélét állított (szigorú megrovás, illetve 50.000 Ft), joggal állítható, hogy valamelyik hazugság. Életszerűbb, hogy mind a kettő. És önzetlen segítőivel végrehajtotta azt az arcátlan tettet, hogy ezután az általa vezetett közösségtől folyósít magának "tiszteletdíjat". Úgy teszi mindezt, hogy közben a horgászok helyzete egyre romlik (lopások, fosztogatások a kamerák ellenére), az őrzésre alig van pénz, a hiányosságok változatlanul fennállnak. A telepítésre fordítható pénz is egyre csökken. Mi, bajaiak így ünnepeljük az egyesületünk alapításának évfordulóját.

 Január 27-én ismét lesz közgyűlésünk. Alkalom lenne az érdemtelenek elzavarására. De szkeptikus vagyok, mert "Baján vagyunk".

 Példa a felelősség alóli kibújásra, az örzés színvonalára:

lezaratlanul.jpg

Ezt tervezzük, ha látunk elég támogatottságot:

kozgyules-2013..jpg

 És ez lenne az első lépés a törvényesség útján.

visszahivasi_javaslat.jpg

  Gondolkodjon minden horgász, és vezetőségi tag a saját felelősségéről.

 " Ha egy emberi közösség a hazugságok olyan zsákutcájába beleszorul, ahol a dolgokat nevükön nevezni nem lehet és nem is szabad, akkor ez előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül elvezet a közösség általános értelmi és erkölcsi lezülléséhez."     /Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem"

  

 

 

 http://sporthorgaszok.blog.hu/2010/03/28/felhivas_307

 

 https://www.facebook.com/pages/A-bajai-horg%C3%A1szok%C3%A9rt-a-Dun%C3%A1%C3%A9rt/287771474620829?ref=hl

  

 

 

 

2013.1.27..jpg

 

   A régi gyakorlat folytatódik:

irodank_002.jpg

 

 Önmagát minősítő, aláírás nélküli "hirdetmény" az irodánk ajtaján.        Meddig tart majd ez a hét? Mire való a honlap? Gyertek inkább le, olvassátok és bégessetek.  " A 600 ezer a fizetésem egy része." Ez idézet volt. Gratula vezetőség a falazáshoz!

 

  Várom egy aláírásra azokat, akik változást szeretnének!

 

Kiegészítve 21-el:

csak_kerdezzuk.jpg

 

 A héten kézbesítik:

p.gy._urnak1.jpg

p.gy._urnak2.jpg

Az eddig összegyűlt aláírások:

alairasok.jpg

 

 Nyilvánosságra hozásuk a válasz függvénye!

Gratulálunk a gyáva, gerinctelen vezetőségnek a legújabb telepőr meg nem szavazásához! Azt hittük, nincs lejjebb! De van! Hajrá, bajai "horgászok"!

 

2013.12.19.

Természetesen a kérdések megválaszolatlanok!

De megtiszteltek egy felszólítással, úgy látszik fogytán a pénz. Egyébként a törekvés érthető, de a pofátlanságnak is van határa!

tisztelt_tag.jpg

 Érdeklődésemre:

"Nyilvántartásunk szerint nem fizetted ki a 2009-ben vízen tárolt csónakod díját, ami 10.000 forint és a 2010-ben vízen tárolt csónakod díját, ami 11.000 forint."

2009- ben a telep ingyen gondnoka voltam, továbbá fizetésért telepőr. 2010 botrányos tisztújító közgyűléséig alelnök voltam, valamint az azt megelőző években többször (a társam szerint kb. 10-szer) saját csónakommal őriztem a Sugovicát éjjelente. Fel fogom számítani.

Pitiáner lejáratási próbálkozás egy adócsalótól, írnokaitól, és a mameluk vezetőségtől. A birka horgászok meg hagyják garázdálkodni, kifosztani az egyesület maradékát.

  Kellemes karácsonyt mindenkinek!

 

 

 Na, erre a levélre várom most a hazug, adócsaló megélhetési elnök válaszát!

kedves_petrity.jpg

 ÚJ ÉV, ÚJ KÖZGYŰLÉS...

2014._kozgyules.jpg

Legközelebb sorra kerülnek az általam tapasztalt hisztérikus, érthetetlen (vagy nagyon is érthető) megnyilvánulások.

És megjött a válasz az utolsó, tartozásomnak ellentmondó levelemre:

tisztelt....jpg

A vezetőség szavazás előtt levelemet nem ismerhette meg. Pitiáner ragaszkodás a hatalomhoz, ami félelemről tanúsodik. Az egyesületben csak bűnözők (adócsaló, rapsic, börtönviselt, villanyozós stb.) és megfélemlített, korrumpált illetve közömbös tagok maradtak, meg a lebetonozott garázsok tulajdonosai. Ez (is) Baja egyik szégyene!

 

hisztik_szkennelt.jpg

 Következik ismét az ügyészség! És engem mikor jelentenek fel? A tartozásom behajtása nem lenne esedékes?

 

2014.6.11.

Mivel az BShE tagjait továbbra sem érdekli elnökük kártékony tevékenysége, a vezetőség "megértő" tagjai pedig még mindig falaznának a törvénysértésekhez, ezért lépnünk kellett. Hogy ne legyen meglepetés a fanoknak, számlagyárosoknak, egyéb becstelen embereknek, íme egy kis muníció, hogy legyen olvasnivalójuk:

beadvany1.jpg

beadvany2.jpg

 És most irány a Duna! A halfogóknak meg a Warali, Kurkó, stb...

torvenyessegi_ellenorzes.jpg

Akkor reményeink szerint hamarosan rossz idők jönnek a számlagyárosokra, adócsalókra, rabsicokra, sikkasztókra, egyéb tolvajokra, és gumigerincű, elvtelen, szavazógéppé degradált támogatóikra, akik fejőstehénnek nézik a bajai horgászokat! Szoros legyen ám az összezárás!

Isten malmai lassan őrölnek.(De biztosan.)

Adócsalók, okirathamisítók, számlagyárosok,sikkasztók, haltolvajok, hűtlen kezelők, egyéb börtönviseltek, és lakájaik, olvassátok! És lehet feljelentést tenni!

 

ugy2.jpgugy3.jpgugy4.jpgugy5.jpg

Innen folytatjuk.

 Én még bízom a törvényességben.szamviteli_buntett.jpg

 Kellemes ünnepeket mindenkinek!

 

 Ezt egy vezetőségi tagtól kaptam. Folytatom.

vezetosegi_tag_levele.jpg

 

Ügyészi megállapítás február 27-én:

"Az egyesület nem rendelkezik olyan hiteles és folyamatosan vezetett tagnyilvántartással, amely tartalmazza valamennyi, a törvényes működés igazolhatóságához szükséges adatot, így a tagok születési helyét, anyja nevét, a tagsági jogviszony keletkezésének, megszűnésének, pontos naptárszerű időpontját, valamint megszűnésének okát és a tagsági viszony formáját (rendes, pártoló és tiszteletbeli tag). Emiattaz Ütv. 26.§ (7) bekezdés alapján jelzéssel éltem az egyesület elnökéhez."

 Aki ezen szokása szerint igen jót kacarászik. A gondolkodó tagságnak ez sem elég.

 

További ügyészi vizsgálat feltárt még néhány "apró formai hibát":

apro_formai_hiba.jpg

 

    Csak emlékeztetőül:tisztelt....jpg

 

 Támadják, meg feljelentik az egyesületet. Igaz, mamelukok?

 

bunozok_es_spannjaik.jpg

 

A görög ábécé kevés az itt látható bűnözők lefedéséhez. Alfától nem omegáig, hanem umegáig terjed a lista. Becstelenségben megőszült adócsaló, rabsic, egyéb köztörvényes, de amúgy "tisztességes" tönkretevője a BShE- nek, és megfélemlített, hallgatag, korrumpált vagy naív támogatóik. És vannak "hiányzók" is a palettáról. Ez jutott a bajai horgászoknak, hasonló Bajának, az országról nem is beszélve. Úgy hírlik, süllyed a hajó. Menekülnek.

2016.6.9.

Itt pedig az egyesület elveszejtőinek névsora. Lelkifurdalása rajtam kívül senkinek nincs. Azóta szétszéledtek, mert betelt a tó, vagy belátták, hogy a horgászt semmibe veszik, félnek a mocskos szájú, primitív pénzéhes parazita véleménydiktátoroktól. Jópofizni azért lehet.Engem sem ment az az el nem hanyagolható körülmény, hogy a vezetőségből már az első ülésen eltávolítottak, az egyesületből is nemsokára. Nem kellett a kritika. most nincs Sugovica. van fizetés, meg összelopott halastó. Bravó, vezetőség! Érdemes volt nyalonckodni.

 

az_uj_vezetoseg.jpg

 

menekules.jpg

 

  A lelkiismeret.

 

2021.aug.25.

              10 év eltelt, semmi sem változott.

 

2021.aug.vege_057.jpg

 

A történet: lekötöttem egy ötös harcsát, majd szürkületkor lementünk kb. 2 km-t fenekezni. Egy "horgász"társam látta a karó leverést,kötél rákötést. Ő is lejött, majd hazaindult Bajára. Pár percet időzött a helyünk környékén, majd ment tovább a motorhang. Visszaérve a bilincset nyitva találtuk. Konklúzió1: a harcsa kinyitotta a bilincset, (kinőtt a keze?). Hiszen "az emberek jók". Konklúzió 2. Ja, nem.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 15
Havi: 39
Össz.: 21 901

Látogatottság növelés
Oldal: Folytassuk tiszta lapp
Kicsik vagyunk mi a Dunához?vsBaja a vizek városa? - © 2008 - 2024 - bajapeca.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »